Black Sabbath

Ezt is megértük, a Black Sabbath Ozzyval új albumot ad ki. Többek között itt írtak róla. Az első kislemez címe God Is Dead, és itt tudjátok meghallgatni:

Nagyszerű Ozzy-Sabbath életrajzot találtam a neten. Metálhörcsög/Hamster/Varga Ákos írta, és ha jól veszem ki, még a Terror News nevű, az internet tömeges elterjedése előtt divatos úgynevezett diskmagban volt publikálva. Hozzátenném, hogy annak idején, pont a TN által feltüzelve én is adtam ki két haverommal egy diskmaget, Dream Mag volt a neve, és két kiadást ért meg. Remélem, Hamster nem haragszik meg érte, ha forrásmegjelöléssel, változtatás nélkül leközlöm. Ez egy igazi gyöngyszem, a lehető legtöbb emberhez el kell juttatni. Szóval következzen a mű.

1968.Anglia.
Egyszer volt, hol nem nincs, volt egyszer egy eccerű munkásember, akit Tony Iomminak hívtak, és az égadta világon nem volt semmiről sem híres. No, ez az ember egy lemezgyárban dolgozott, ahol a legmenőbb lemezeket nyomták, például hullámlemezeket, ötmilliméteres acéllemezeket, horganyzott bádoglemezeket, stb... Hősünk egy hatalmas lemezvágó gépnél dolgozott. Szerette ezt a munkát, egészen addig, amíg egyszer elfelejtette kivenni a kezét  a masinából, mely emiatt lemetélte egy ujját.
-Van ujj a Nap alatt!-gondolta Tony, és tovább dolgozott, mivel gyorsan utánaszámolt, és rájött, hogy van még négy ujja azon a kezén. Két másodperc múlva ez az állítás már nem volt igaz...
Na, most már inkább abbahagyom-gondolta, és lement a dokihoz. Két ujjának felső percét szépen elveszítette, akárcsak a melózáshoz való kedvét, ezért úgy döntött, hogy inkább elmegy rocksztárnak. Volt egy ismerőse, bizonyos John Osbourne névre hallgató, aki egy vágóhídon dolgozott. Tonynak nagyon imponált, hogy John-nak még az összes ujja megvolt, pedig húsvágó bárddal melózott, megkérdezte hát, hogy nem jön-e vele zenekart alapítani. John őszinte ember volt, nem szerette a korai kelést, meg mindent, ami az átlagemberek átlagos életével járt, így rábólintott. Belevágtak, bár halvány lila gőzük nem volt a zenélésről: Tony gitározott, John énekelt, egy barátjuk, Terence Buttler basszusozott, egy másik haver, William Ward pedig dobolt. Így jött volna létre az Earth című blues-csapat, de aztán Johnnak eszébe jutott, hogy valamikor (félig) józanul látott egy Boris Karloff-filmet, melynek a címe nagyon tetszett neki: BLACK SABBATH. Úgy döntött, hogy ez lesz a banda neve. Büszke volt (fordított-)keresztapai teljesítményére, ezért ezentúl magát is csak becenevén volt hajlandó nevezni: "Ozzy". Erre persze a basszer is vérszemet kapott, és ezentúl csak a "Geezer" névre hallgatott.

Fontos tudni, hogy ezek a legények Birminghamben éltek, és gyorsan elhíresültek hangos és lényegretörően kemény muzsikájukkal, közben valami zenei tudás is rájuk ragadt... Az évtizetfordulón kiadták első kislemezüket, bizonyos "Paranoid" címűt, melyet azóta is Heavy Metal  alapműnek tekintenek. A kritikusok persze lehúzták az egészet, de a világ meg a kritikusokat húzta le: a  lemezt vették, mint a cukrot. A sikeren  felbuzdulva sebtiben kiadták a BLACK SABBATH és PARANOID című nagylemezüket. Elkezdett dőlni a pénz, amit a menedzserek gyorsan zsebre is vágtak, csak annyit hagytak Tonyéknak, hogy kellően be tudjanak tépni, és ne vegyék észre, hogy átverik őket (a banda tagjai a mai napig kerestetik az akkori menedzserüket!). Ilyen állapotban vették fel a következő lemezeiket (MASTERS OF REALITY, VOL.4, SABOTAGE, SABBATH, BLOODY SABBATH). Ahogy egyre többet szívtak, és egyre több lemezt adtak el, a stílusuk is megváltozott: egyre kommerszebb lett, R'n'R-osabb, ugyanakkor helyenként egyre elvontabb is (NEVER SAY DIE, TECHNICAL ECSTASY)... Aztán Ozzy egyszercsak otthagyta a csapatot... majd visszajött.. aztán tényleg elment... és szólókarriert kezdett:

THE BLIZZARD OF OZZ ... Elég sokáig kereste a megfelelő zenészeket a projekthez, míg rátalált Randy Rhoadsra, aki korábban a QUITE RIOT című bandában zenélt. A fiatal srác a nagyon kevés Amerikában születt zseni közé tartozott: hihetetlen érzéssel gitározott, egyszerűen megreformálta az addigra kissé megfáradt rockgitározást (amely nagyrészt a Black Sabbath tíz évvel azelőtti munkásságának koppintásából állt). Ozzy jó üzletet csinált a fiúval, mintahogy feleségével is: egy amerikai kiadó vezetőjének a lánya volt... Megcsinálták az első lemezt, ami akkorát szólt, hogy Ozzynak telement a szeme porral - whiskyvel próbálta kiöblíteni, ami véletlenül a szájába csurgott, később már direkt  belsőleg vegytisztította magát. Alkoholista lett, na... Persze turnézgattak is egy keveset, útközben Ozzy a delirium tremens állapotában időnként megevett egy-egy denevért, leharapta egy-egy galamb fejét, és néhanapján levizelt egy-két emlékművet is. Két elvonókúra közt megcsinálták második lemezüket (DIARY OF A MADMAN), mely szintén nagy siker lett, tehát újabb turnék, és újabb vegytisztítások következtek... és néhány szétvert koncertterem. Aztán bekövetkezett a tragédia: a turnébusz vezetője Randy Rhoadst és a csapat sminkeslányát (Rachel Youngbloodnak hívták, ha valakit érdekelne) elvitte egy kis sétarepülésre, mely egy ház falában végződött. Mindhárman meghaltak. Ozzy teljesen összetört a szinte fiává fogadott Randy elvesztésétől, depressziós lett, rászokott a kemény kábítószerekre. A turnét viszont folytatni kellett, mindenféle "bérgitárosokkal" próbálkoztak, de egyik se ért Randy nyomába. Pár elvonókúrával később Ozzy ennek ellenére egy új gitárossal tért vissza, no meg egy új lemezzel (BARK AT THE MOON). Az új húrnyűvő, Jake E. Lee szintén nem tartozott a kispályás zenészek közé, de Ozz, a nagy varázsló nem igazán jött ki vele, a következő lemez után (THE ULTIMATE SIN) szépen kirúgta, de úgy, hogy a srác azóta se tudta rendesen behangolni a gitárját. Most aztán masszív Betty Ford Intézetezések jöttek (elvonókúrák), közben Ozzy megpróbálta egyik haverját, bizonyos Gary Moore-t rábeszélni, hogy zenéljen nála (úgy látszik, Ozzy nem tudott elég részeg lenni ahhoz, hogy elveszítse az érzékét az ilyesmihez), sikertelenül, így közös munkásságuk kimerült egy Gary AFTER THE WAR című lemezén levő számban (LED CLONES). Na, de sebaj, annyi gitáros él a bolygón! Az új bárdistát Zakk Wyldenak hívták, tizenkilenc éves volt (akkor), és úgy nézett ki/játszott, mint Randy! Ozzy már csak mérsékelten volt akut alkoholista, amikor a következő nagylemezt (NO REST FOR THE WICKED) felvették, és innentől kezdve elkezdett egyenesbe jönni: leszokott káros szenvedélyeiről, gyerekei születtek, abbahagyta hajának daueroltatását, stb... és miközben a SABBATH teljes erőbedobással agonizált, volt pofája kiadni egy olyan fanatsztikus lemezt, mint a NO MORE TEARS! A többszörös platina korongot monstre turné követte, "No more TOURS" címen...

És hogy mit történt közben Tonyékkal? Amikor '78-79 körül Ozzy elment, egy Ronnie James Dio névre hallgató koboldot szerződtettek énekesnek (a srác azelőtt saját Elf nevű együttesével és Ritchie Blackmore Rainbow-jával is nyomult), akivel úgy tűnt, hogy átvészelték az eredeti énekes elvesztését. Ez persze nem így volt, mert Mogyoró... izé, Dio másfél éve után úgy otthagyta a Sabbathot, mint eb kartárs a Szaharát! Ez nem volt szép tőle, de valami tényleg nem stimmelhetett a bandával, mert eddigre csak Iommi maradt az eredeti legénységből... Tony ezután jónéhány énekessel próbálkozott, például Ian Gillan-nel, aki azelőtt (és azután) a Deep Purple című mammut tagja volt, aztán Ray Gillen-nel, aki később Jake E Lee-vel zenélt, valamint Glenn Hughes-zal, aki már sok helyen nem bírt (józanul) megmaradni, például a Deep Purple-ben, és Gary Moore mellett... A nyolcvanas évek második felében aztán egy ügyes importtal megszerezte Tony Martint, akiben az tetszett neki, hogy őt is Tonynak hívták, de mégse kért olyan sok pénzt, mint ő... Ja, és fantasztikus hangja is volt! Vele rögzítették az ETERNAL IDOL, HEADLESS CROSS, és TYR cimű albumokat (a HEADLES CROSS arról is híres, hogy egy Brian May nevű névtelen alak is szólózik rajta egyet). A dolgok szépen mentek, és bár a sikerek kisebbek voltak, mint a régi szép időkben, volt egy stabil közönség, akire mindig számíthattak. Aztán hirtelen közbeszólt a Sors (és a lemeztársaság), és visszahívták a jó (?) öreg (!) Ronnie James Dio-t egy lemez erejéig. Tony Martin szomorú volt, bánatában csinált egy szólólemezt többek közt Brian May közreműködésével.

A Dio-s lemez viszonylagosan nagy sajtóvisszhangja ellenére nem tért vissza a régi siker, de visszatért Ozzy, aki azt mondta, hogy bár ő már NO akar MORE TOURni, de búcsúzóul meghívja az utolsó koncertjeire az eredeti SABBATH tagokat (ja, és persze előzenekarnak szerződtette a Dio-s SABBATH-ot). Dio agya ekkor elszállt (sajnos nem véglegesen), és kijelentette, hogy ő bizony nem vesz részt egy Ozzy-t ünneplő eseményen! Na, de az időpont már le volt kötve, ki énekeljen? Tony úgy döntött, hogy ő ezt a dicsőséget inkább kihagyja (elvégre gitáros, nem hülye...), ezért felhívta egy másik Birminghamből elszármazott formáció, a JUDAS PRIEST nevezetű "garázsbanda" (ekkor már csak volt) énekesét, Rob Halfordot, aki elvállalta, így létrejött a nagy buli: az elő-előzenekar egy SEPULTURA névre keresztelt brazil tanyasi kvartett volt, aztán jött a SABBATH Halforddal, majd Ozzy, és: FUCKIN'YEEAAHH !!!Az eredeti BLACK SABBATH!!!, akik utoljára a Live Aid kedvéért álltak össze negyedórára (úgy, hogy állítólag nem is köszöntek egymásnak se előtte, se utána!). A csoda most is csak pár percig tartott, négy számot játszottak, aztán megint eljátszották a nagy "pénzbeszedős" trükköt: mindenkinek azt mondták, hogy összeállnak, az újságok vagyonokat fizettek az interjúkért, aztán bejelentették: ja, meggondoltuk magunkat, csak vicceltünk (meg kellett a reklám)...

Egy darabig megint külön utakon jártak, és mivel Dio elhúzott a nagy messzi francba, Iommi visszavette Tony Martint. Csináltak egy újabb remek lemezt, és egy pár remek bulit (Pesten én is ott tomboltam másfél méterre Iommitól; ha nincs a biztonsági árok, biztos, hogy fel is mászok a színpadra, és elveszem a Gibsonját:-) Persze, azért Iommi egyébként is jól elvolt az énekesek közti szünetekben, részt vett például jótékonysági felvételen (további közreműködők: Richie DEEPPURPLE Blackmore, David PINKFLOYD Gilmour, Bruce IRONMAIDEN Dickinson, Brian QUEEN May, Bryan L*NY?L Adams, etc...), elgitározgatott a háttérben a FREDDIE MERCURY emlékkoncerten a Wembley-stadionban... Ozzy szintén nem bírta ki turnézás és lemezek nélkül, 1995-ben kijött OZZMOZIS című korongja megint tartalmazott néhány slágert (A felvételeken egyébként Geezer bácsi is résztvett, illetve egy számot Steve Vai is társjegyez)... Mindezen túl fájó búcsút vett Zakk Wyldtól, aki egy rossz pillanatában azt hitte, hogy beszállhat Slash helyére a GUNS'N'ROSES-ba; Ozzynak viszont nem kellett egy olyan gitáros, aki másfele kacsintgat.

Aztán... 1998-ban megtörtént az, amire oly sokan vártunk: az eredeti Black Sabbath újra összeállt, ezúttal nem csak egy alkalomra, hanem egy teljes turnéra, valamint két új számot is felvettek. Sajnos a régi dobos, Bill Ward nem bírta jól a strapát, ezért félúton le kellett cserélni egy tartalékdobosra, de a koncertek hatalmas sikert hoztak (elég megemlíteni, hogy a Helloween és a Pantera voltak az előzenekarok!). Egy koncertlemez és koncertvideó is kijött a Nagy Újra-egymásratalálásról, ennek ellenére nem tudni, hogy mi lesz a zenekarral, úgy hírlik Ozzy megint szólólemezen dolgozik. Mondja csak bárki, hogy a SABBATH 30 év után még mindig nem egy izgalmas zenekar ;-)

(C) Varga Ákos, 1994, a végébe belejavítva 2000.

Tegnap este élőben bizonyítottam a Sabbath-fanatizmusomat, elénekeltem az N. I. B.-t és a Paranoid-ot a Stage Pub-ban. Nekem tetszett. :D

Tudja valaki, minek a rövidítése az N. I. B.? Nativity In Black esetleg? Mert a szövegből nem derül ki... Oh yeah!

Some people say my love cannot be true
please believe me, my love, and I'll show you
I will give you those things you thought unreal
The sun, the moon, the stars all bear my seal

Oh yeah!

Follow me now and you will not regret
leaving the life you led before we met
You are the first to have this love of mine
forever with me 'till the end of time

Your love for me has just got to be real
before you know the way I'm going to feel
I'm going to feel
I'm going to feel

Oh yeah!

Now I have you with me, under my power
Our love grows stronger now with every hour
Look into my eyes, you'll see who I am
my name is Lucifer, please take my hand

Oh yeah!

Follow me now and you will not regret
leaving the life you led before we met
You are the first to have this love of mine
forever with me 'till the end of time

Your love for me has just got to be real
before you know the way I'm going to feel
I'm going to feel
I'm going to feel

Oh yeah!

Now I have you with me, under my power
Our love grows stronger now with every hour
Look into my eyes, you'll see who I am
my name is Lucifer, please take my hand

There's a boy they call the sleepin' man, he's been asleep for days
There's a girl lyin' next to him, following his ways

Dreaming of a foreign place, where the people always pray
Nowhere else to run to...now
So this is where they stay

That's all she wanted to hear
That's all she wanted to hear
Sleep another year....

I will in time forget the order, wake up the sleepin' martyr
Somethin' don't seem right....In you

A broken will to testify, a thorn on either side
Empty bottles lyin' next to him, keeps him satisfied

Voices on that dead end street, make you feel so fine
Wake up son it's time to go, you're runnin' out of time...

And that's all he wanted to hear
That's all he wanted to hear
Sleep another year...

I will in time forget the order, wake up the sleepin' martyr
Somethin' don't seem right..In you

He dreamed until his heart was still or so the story goes..
Can't remember how he got that way cause he's forgot more than he knows...

Drift into a foreign place, seems like yesterday..
Nowhere else to run to...now, alone he starts to pray

And that's all she wanted to hear
That's all she wanted to hear
Sleep another year...

I will in time forget the order, wake up the sleepin' martyr

Hold tight, hold tight, hold tight
Cause it's gonna' be a long night, anytime, everytime....
Anytime In you...

Nyugodjék békében. Az emlékére egy videót beteszek.

We sail through endless skies
stars shine like eyes
the black night sighs
The moon in silver trees
falls down in tears
light of the night
The earth, a purple blaze
of sapphire haze
in orbit always

While down below the trees
bathed in cool breeze
silver starlight breaks down the night
And so we pass on by the crimson eye
of great god Mars
as we travel the universe

A vizsgálatból kiderült, hogy Ozzy szervezete az áltagembernél hatszor gyorsabban és hatékonyabban bontja le az alkoholt, és a legtöbb drog hatóanyagait – viszont ugyanez a genetikai háttér hasonlóképpen megemeli a függőség kialakulásának kockázatát is.

Valahogy sejtettem.

A teljes cikket itt lehet elolvasni.

A Down és nagyjából a doomtörténelem legsötétebb, legsúlyosabb, legütősebb, legkirályabb, legodabaszósabb, legdögösebb, legbrutálisabb száma... Na melyik az? Hát persze, hogy Bury Me In Smoke! Egyszer volt szerencsém élőben hallani, persze csak a Stereochrist előadásában valami metalfesztiválon a Pecsában.

Windows are closing
Keep me locked away
No chance was given
To find myself today
My time of aging
Wonder when I'll die
But when my time will come
I know the reason why

I have an escape
Alone it keeps me safe within my home
I have a reason
To keep me satisfied until I'm gone
Don't regret the rules I broke
When I die bury me in smoke

Under the world
I wait for my fate
My soul is resting
Beneath my blissful haze
My time of aging
Wonder when I'll die
But when my time will come
I know the reason why

I have an escape
Alone it keeps me safe within my home
I have a reason
To keep me satisfied until I'm gone
Don't regret the rules I broke
When I die bury me in smoke

A mai napra egy kis Black Sabbath-feldolgozás a Corrosion Of Conformity-től, a Lord Of This World. Ez volt az a szám, aminek a meghallgatása után elkezdett érdekelni a CoC. Kőkeményen megragadják a Sabbath-stílus lényegét, és sűrítve a pofánkba tolják. Az egyik legjobb Black Sabbath-feldolgozás. E! 

You're searching for your mind don't know where to start
Can't find the key to fit the lock on your heart
You think you know but you are never quite sure
Your soul is ill but you will not find a cure.

Your world was made for you by someone above
But you choose evil ways instead of love.
You made me master of the world where you exist
The soul I took from you was not even missed.

Lord of this world
Evil possessor
Lord of this world
He's your confessor now!

You think you're innocent you've nothing to fear
You don't know me you say but isn't it clear?
You turn to me in all your worldly greed and pride.
But will you turn to me when it's your turn to die?

A mai napra egy kis Crowbar-t szántam, annak is a 2001-es Sonic Express In Its Purest Form című albumáról az Empty Room-ot. Bár a Crowbar már kissé messzebb esett a Sabbath-tól, mint alma a fájától, egy kis világvége-hangulat felidézésére mindig számíthatunk tőlük. Igazi southern metal együttes, a Down formációban is tevékenykedett egy részük. A hangzásuk súlyos, sűrű, sötét és brutális. Nem tudom, hogy sikerült ilyen gitárhangzást összehozniuk, kevés bandától hallhatunk ennyire tömény, elsöprő megszólalást. A szövege lentebb, igen rövid, de hangulatos.

I've tried to hide
Hide from so many things
At times I've lied to myself

I've built a room
I can't see anything
An empty room

I'm breaking out

There is no door
No sunlight coming in
Just concrete walls and loneliness

Footsteps of doom
I hear alone at night
This empty room

I'm breaking out

Now I'm on my way

Rájöttem, túl lusta vagyok ahhoz, hogy rendszeresen vezessem ezt a blogot. Azt fogom csinálni, hogy időnként közzéteszek ismert és kevésbé ismert, Sabbath-hoz köthető zenéket, hátha ezzel tudok újdonságot mutatni.

A mai zenét Dio emlékére teszem be:

Isten nyugosztalja. A metalvilág ledöbbent, egyként gyászolja mindenki. Azért örülök, hogy voltam 2007-ben a Heaven and Hell koncerten, nem maradtam le úgy róla, mint a Panteráról.

Ha már én lusta is vagyok írni új bejegyzést ide, legalább belinkelek egyet, mert úgy érzem, hogy a blog témájába vág. Két új magyar doomzenekarról van szó a linkelt cikkben.

langologitarok.blog.hu/2009/09/01/fuszag_delen_es_eszakon

Régi barátom, szintén Black Sabbath-őrült, megígérte, hogy fog egy posztot írni. A fenti idézet már az ő agyszüleménye, a folytatást várjuk. Addig is egy kedvcsináló videó: 

A Trouble egyike a legrégebbi doom bandáknak, azoknak, akik a Sabbath farvizén haladva lényegében megalapították a stílust. 1979-ben alakultak a nagy Eric Wagner vezetésével, aki egészen eddig az évig tagja volt a csapatnak, ám idén kilépett. Bizony, még a mai napig létezik az együttes, állítólag nemsokára új albumuk fog megjelenni. 

Most a Trouble címet viselő albumukról fogok írni, ami igen jól leképezi a csapat stílusát és munkásságát, maximálisan kiforrott, egytől egyig tízpontos nóták foglalnak helyet rajta. Sok helyen úgy szokták aposztrofálni a Trouble zenéjét, mint akik kombinálják a Sabbath-riffeket és tempókat a Judas Priest-féle melodikus, erőteljes ikergitár-témákkal. Ezen albumra különösen illenek ezek a jelzők, persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne egyénisége a zenéjüknek. Épp ellenkezőleg, ezt a muzsikát ezer közül is felismeri a művelt doomster, akár a legdurvább rakéta elfogyasztása után közvetlenül is. Véreres, semmibe meredő szemei ilyenkor bizony varázsütésre élettel telnek meg. A nagylemez 1990-ben jelent meg, röpke 18 éve.

Ha elindítjuk az albumot, már a kezdő nóta, az At the End of my Daze is igen erőteljesen tolja az arcunkba a végzet-érzést: a laza, bluesos ritmus keveredik a sötét, büntető riffekkel, rögtön az elején totális kilátástalanságot vizionálhatunk, a szöveg pedig tovább mélyítheti ezt az érzést. A gitárszóló frenetikus, hallatszik rajta, hogy minden egyes hang ki van dolgozva benne. A Youtube jóvoltából itt és most meg is tudjátok ezt a zeneművet hallgatni:

Mivel az album egy zenetörténeti gyöngyszem, ezért ne is számítsunk arra, hogy töltelékszámok vannak rajta, egy perc üresjáratot sem hagynak nekünk a srácok. A The Wolf következik, kicsit Paranoidos zakatolással és valódi paranoiával - mert a farkas tudja, hol vagyunk. Ezután jön a Psychotic Reaction, ez egy igen laza, középtempós szám, már-már bulis hangulattal, doomanoid biztos azt mondaná rá, hogy "subidubirákendroll". Következik az A Sinner's Fame, egy elszállós nóta jó időzítéssel: ha netalántán, véletlenül az album elején magunkba szívtunk némi tudatmódosítót, akkor ez a dal repülő szőnyegként kap alánk, az utána következő The Misery Shows (Act II.) pedig egyenesen az örök boldogság mezejére szándékozik repíteni, legalábbis a szövegéből ítélve. Az önfeledt lebegésnek itt hirtelen vége szakad, a R. I. P. sírást, koporsókat és hullaevő férgeket vetít elénk: aki eddig nem realizálta volna, hogy ez bizony doom metal, most az is észbe kap. A soron következő Black Shapes of Doom korabeli angol stílusú heavy metal számokra emlékeztet, a közepén egy kis Sabbathos ámokfutással. Ami pedig ezután jön, arra nehezen lehet szavakat találni. Még jó, hogy egy szót egészen eddig tartogattam erre a számra, melynek a címe Heaven on my Mind. Ez a szó a szigorú; ahogy a szaggatott riffelés közepette Eric énekli a szöveget, azt nem lehet máshogy kifejezni:

Snowblind friends can see no more
Acid rain keeps fallin' on the poor
Show me the way to the skies
Take me away, where souls will never die

Mikor úgy éreznénk, hogy már végleg elvesztettük minden földi létbe vetett reményünket, a Trouble jön, és még jobban a földbe döngöl egy olyan doom-meneteléssel a szám vége felé, amire már végleg nem találok szavakat, annyira letaglóz. Ezután jön egy elsőre laza-dögösnek tűnő szám, E. N. D. címmel, a szöveg alapján viszont a végkövetkeztetése a vártnál jóval sötétebb. Az album végére aztán megérkezik a feloldozás, az All Is Forgiven című nóta személyében. A szám felétől a laza blokk egyenesen úgy hat, mint amikor a temetőben egy kiadós éjszakai zivatar után kezd felszakadozni a felhőzet, és átsejlik a foszlányokon keresztül az alacsonyan lévő Hold bizalomgerjesztő, sárgás fénye.

Nem is tudom, értékeljem-e az albumot, mert csak elfogultan tudok róla nyilatkozni. Tízből huszonkilenc pontot érdemel, minden igaz doomsternek kötelező hallgatnivaló.

Itt volt Ozzy születésnapja, és írtam egy cikket a Sabbath-világról. Kicsit hosszú lett, mégis olyan érzés maradt bennem, hogy a témának csak egy nagyon kis töredékét sikerült kiírnom magamból. Ezért úgy döntöttem, indítok egy blogot, amiben csak a Sabbath-tal fogok foglalkozni, mert úgy érzem, van mit írni a metal úttörőiről - sokan sokfélét gondolnak, szerintem a Black Sabbath nélkül most nem olyan lenne a metalzene, amilyen. Talán nem is létezne ez a műfaj. Olyan zenekarokkal fogok itt foglalkozni, akik valamiképpen köthetőek a Black Sabbath-hoz: inspirációt merítettek belőle; hasonlít az énekesük hangja Ozzyéhoz; doom/stoner zenét játszanak; sok füvet szívnak, mégis jó zenét csinálnak; vagy csak egyszerűen előszeretettel játszanak Sabbath-feldolgozásokat. Egy kis ízelítő, hogy milyen bandák nevei fognak forogni: Crowbar, Down, Hellfueled, Trouble, Corrosion of Conformity, Black Label Society, Mood, Voivod, és még sokan mások.

Az Ozzys cikket ide is bemásoltam, elvégre csak jobban néz ki fekete háttérrel. Az első igazi poszt elkészültéig pedig itt egy kis kedvcsináló videó:

Bár már sokan írtak róla, valahogy én is szükségét érzem annak, hogy - bár kicsit megkésve - megemlékezzek a Legendáról, a nagy Ozzyról a hatvanadik születésnapja alkalmából. Igazán szívmelengető érzés, hogy bárhol olvastam róla (konkrétan itt, itt és itt), mindenhol abszolút elismerő hangnemben nyilatkoztak róla - a mai sajtótrendek mellett ez felüdítő. Viszont sehol nem láttam a szakmai életpályájának az elemzését olyan szempontból, hogy kikre milyen hatással volt, kiket inspirált, mit is köszönhet neki a rock/metal szcéna - természetesen azon kívül, hogy egyáltalán létezik a mai formájában.

Ugyanis ne vitassuk el azt az óriási érdemét, hogy úgy nagyjából megalapította a metalzene műfaját a Black Sabbath nevű felszínre kapaszkodott, elvetemült sátánhordával. Mert mit is hallgathattunk 1970 környékén, ha valami igazán kemény zenére vágytunk? Lássuk csak: Alice Cooper és a Led Zeppelin még nem nagyon merték tökig kicsavarni a csöves erősítőt, hogy aztán a két legvastagabb húron randalírozzanak retkes riffekkel; a Deep Purple Ozzyékhoz képest lakodalmas zene volt a sok Hammond orgonával; a Jethro Tull a sok bélyegtől, gombától és fűtől túl jámbor és békepárti hippicsapat volt ahhoz, hogy ilyen brutális zenét játsszon; a többi Woodstockon nevelkedett bandát meg hagyjuk. Szóval a Black Sabbathon kívül nem igazán volt választás, így tekinthetjük őket a műfaj úttörőinek. Aki rockernek vallja magát, és nem ismeri el Ozzyék munkásságat, az szégyellje el jó alaposan magát és gondolkozzon el a világnézetéről.

Na de mi jött utána? A teljessség igénye nélkül: Judas Priest, Iron Maiden, Metallica, Megadeth, Anthrax - mindet bevallottan a Sabbath inspirálta, az ő hatásukra indultak el a zenélés útján. Azt hiszem, nem kell őket külön bemutatni, rájuk nem is fogok külön kitérni, nem ezért kezdtem el a postot írni. Viszont van néhány elvetemült ember a világon, aki a nyers, hamisítatlan Sabbath-stílust kedveli, amitől a fentebb említett bandák az idők során már messzire elkóboroltak. Ilyen zenét játszó csapatból is van jónéhány, bár mivel kompromisszumot ők nem ismernek, ezért a nevük is kevésbé csenghet ismerősen, őket fogom most sorra venni. Ennek a Sabbath-származék stílusnak neve is van, legtöbbször stoner/doom néven szoktak rá hivatkozni, a hozzáértőknek most biztos nem mondtam újdonságot. Lesz itt egy-kettő a felsorolt bandák közül, akik nem illenek bele a skatulyába teljesen, na de lássuk őket!

Corrosion of Conformity 

1982 óta létező amerikai metalegyüttes, 1989 óta tagjaik között tudhatják Pepper Keenant, akinek a csodás Sabbath-ízt köszönhetik. Pepper egyébként játszik az ex-Panterás (R.I.P. Dimebag) Phil Anselmo egyik bandájában, a Downban is - ők szintén a terítéken vannak, lsd. a következő bekezdést. Nem kívánok többet elmondani róluk, ezer szónál is többet mond a zenéjük. Sajnos a kiadójuk megtiltotta a CoC-videók beágyazását, ezért itt lehet megtekinteni, érdemes. 

Down

Mint fentebb említettem, Phil Anselmo projektje, még 1991-ben alapította CoC-, Crowbar- és Eyehategod tagokból, hogy megmutassa a világnak, milyen is az igazi southern-stoner zene, ami aztán sikerült is a nagyszerű Nola albummal '95-ben, ez platinalemez lett az óceánon túl. Nincs több hozzáfűznivalóm, hallgassátok:

Black Label Society 

Zakk Wyldenak, az Ozzy band gitárosának a saját zenekara. Zakk 1988-ban, mindössze 21 évesen csatlakozott az akkor és most is természetesen világhírű csapathoz, az ottani érdemeiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A Black Labelt 1998-ban alapította, valószínűleg azért, hogy az Ozzyék által keretek közé szorított kreativitását végre szabadon engedje egy olyan együttesben, ahol ő a főnök. Persze Zakknek egy szava sem lehet Ozzyra, nélküle még lehet, hogy mindig azon a bizonyos benzinkúton dolgozna New Jerseyben. Na jó, ez gonosz volt, egy ilyen őstehetséggel rendelkező nagyszerű gitárost biztos nem hagytak volna veszni a tűzhöz közel lévő emberek. Lássuk, milyen az, amikor nem mondja Zakknek senki, hogy "na ezt azért mégsem kéne":

Nativity in Black

Ez nem egy zenekar, hanem egy projekt. Két nagylemezt élt meg, az egyiket 1994-ben, a másikat 2000-ben adták ki. A lemezek nagynevű együttesek (többek között Faith No More, Sepultura, Machine Head, Biohazard, Megadeth, Slayer, Pantera) Black Sabbath-feldolgozásait tartalmazzák, mindegyik szám még az Ozzys időkből való. Nagyrésze kellemes hallgatnivaló, igazán megmutatja, hogy nincs új a nap alatt, a Sabbath a mai napig üt. A kedvencem a Sepultura által előadott Symptom of the Universe, ezt a számot előszeretettel játszottuk koncerten, amikor még volt egy metalzenekarom (rég volt, talán igaz sem volt). Íme:

Hellfueled

Egy svéd csapat, 1998-ban alakultak Svédországban, a korai időszakukban Ozzy-dalokat játszottak kisebb-nagyobb kocsmákban igen nagy sikerrel, lévén az énekesük hangja erőteljesen hasonlít a Mesterére. 2004 óta három albumot adtak ki, mindegyik gyöngyszem, Ozzy-kedvelőknek különösen ajánlott, garantáltan nem fog csalódást okozni. A klip pedig különösen elmebeteg:

Ennyi volt, remélem sikerült szemléltetnem, miért is ekkora legenda Ozzy. Természetesen ez a merítés csak a jéghegy csúcsa, az általa inspirált zene mennyisége felbecsülhetetlen, egész postsorozatot lehetne akár indítani ezzel a témával. Boldog születésnapot, Ozzy, reméljük ellátogatsz még hozzánk!